Pályázat címe:

Isten hozta! Máig élő iszlám Magyarországon

Pályázó neve: Polgár András

Pályázati azonosító: 103102/01769

Pályázat éve: 2021

Pest, Buda, Eger, Vác, Pécs, Temesvár és több város XVII. századi metszetein, ábrázolásain az erősen kihangsúlyozott kupolák és karcsú minaretek mozgalmas körvonalaival láthatóak a városképek, városi sziluettek. Ezekből a későbbi századok során alig maradt egy-egy. Spanyolországon és a Balkán országain kívül kevés olyan európai ország található, melyben iszlám építészeti emlékek egészítik ki a települések városképeit. Ezért kívánnak különös figyelmet azok a művészi szintű XVI. – XVII. századi alkotások, melyek Magyarországon még megtekinthetőek. A magyar művészettörténet pedig zömmel csak mellőzi, vagy éppen csak érinti a megszálló török időszak emlékeit, ezért hiánypótlóként munkámban a török kori magyarországi iszlám építészet megmaradt emlékeinek feltárására és bemutatására törekszem. A fotósorozat elkészítésekor bejártam a ma Magyarországon még látható iszlám emlékek (mecsetek, imahelyek, síremlékek, stb.) helyszíneit, többek között Pécset, Siklóst, Szigetvárt, Budapestet, Székesfehérvárt, Érdet, Egert, stb. Célom az volt, hogy a kortárs fotográfia eszközével megörökítsem, illetve az archív fotók használatával való együttes bemutatásával válaszoljak arra a kérdésre, hogy mi tűnt el és mi maradt emlékül.