Nyár elhalasztva

2020 nyár, tombol a koronavírus, én pedig hevesen köhögök. Orvosról orvosra járok, a diagnózis bizonytalan. Egyszer csak a kórházban kötök ki, és az intenzív osztályon vizsgálatok sora vár rám. Majd kiderül: limfómám van, és mielőtt felocsúdnék már kezdődik is a kemoterápiás kezelés. Limfóma esetén a fehérvérsejtek egy fajtája, a limfociták rákos sejtekként viselkednek, a nyirokcsomókban kezdenek növekedni és osztódni. A külvilágtól elzárva, steril kórházi szobákban próbálom feldolgozni kapcsolatom ezzel az alattomos betegséggel. A kezelések legyengítenek: nincs se erőm, se kedvem fotózni. Miután sikeresen véget ér a kemoterápia, kezdem jobban érezni magam. Előveszem a fényképezőgépem, hogy újra fotózzak, azonban gondolataim még mindig az elmúlt félév történései körül forognak. Megpróbálom a fotó eszközével elmesélni, mi történt velem és hogyan gyógyulok. Az általam rendezett jelenetekben olyan széles körben érthető metaforákat ábrázolok, melyeket az irodalom és a filmművészet is használ. Nem körülírhatatlan lelkiállapotok megjelenítésre törekszem, inkább arra biztatom a nézőt, hogy merüljön el a képben, és saját tapasztalataiból merítve alkosson hozzá narratívát. A néző fejében szeretnék reakciót vagy önálló narratívát kiprovokálni, nem ragaszkodom egy konkrét értelmezéshez.