Pályázat címe:
Sínen vagyunk! – Vasútfejlesztési kihívások a magyar segédmunkások szemszögéből
Pályázó neve: Varga Dzsenifer
Pályázati azonosító: 103102/01793
Pályázat éve: 2021
- Pályázati kategória: Alkotói pályázat
A kormány a vasutat állította a következő egy-másfél évtized közlekedésfejlesztési erőfeszítéseinek középpontjába, így a magyar segédmunkásoknak egyaránt lehetőséget teremtve, hogy a vasúti fejlesztésben dolgozhassanak. Ám nem ez a legkedveltebb munka a dolgozni vágyók körében, hiszen előfordul, hogy több hétig nem tudnak hazamenni a szeretteikhez az esetleges ingázás miatt. Rengeteg sztereotípiával kell megbirkózniuk, pedig van, aki csupán kénytelen volt felhagyni az eddigi szakmájával, hogy jobb anyagi hátteret tudjon biztosítani a családjának. Az elkészített munkámmal szeretném megmutatni, miszerint ezek az alkalmazottak keményen dolgoznak és az előítéletek ellenére minden nagyobb projekt kivitelezésének alapköve az ő kezük munkája. Fotósorozatom megvalósításakor lehetőségem nyílt a vasútfejlesztésben résztvevő segédmunkások mindennapját végigkövetni két fővárosi és két vidéki munkaterületen. A Nyugati Pályaudvar vágányzára, a Keleti Pályaudvar renoválása és fejlesztése, majd Dombóváron és Rétszilas állomásnál, az idilli vidék hangulatában dokumentáltam az ott zajló munkafolyamatokat. Rohanó világunkban csak a láthatósági mellényt viselő emberek ragadják meg szemünket, ezért célom volt többek közt az is, hogy arcokat társítsak azokhoz, akik a közlekedés alappilléreit teszik le mindannyiunk számára.